A SzerverPlex.hu Kft. jelenlegi formájában 2013-ban kezdte meg működését. Természetesen ezen időpont előtt is már jelentős eredményeket értünk el egyéni vállalkozói formában. A történetünk valahol 2006 tájékán kezdődött, mint hobbi vállalkozás. Igazán komolyra 2009-ben fordult, ekkor indult valójában a SzerverPlex.
2014-ben igényeltük meg a RIPE-tól a saját AS számunkat és szereztük be az első komolyabb Cisco 6509-es eszközünket. Ez adta meg az alapokat a hálózatunknak. Ezzel együtt pedig sok hasznos lehetőséget: függetlenséget – redundanciát, magasabb színvonalú szolgáltatás kiépítését.
Eleinte a hobbi projektes, magánszemélyes ügyfélkör volt a jellemző, de mára már a kis és középvállalkozások lettek túlnyomó többségben. Ezzel minőségi szintet léptünk ügyfélkörben is. Hosszútávon stabilan csak ilyen ügyfelekre lehet alapozni.
Jó néhány NAV-os próbavásárlás és ellenőrzésen túl vagyunk. Volt év amikor 3 alkalommal is sikeresen vettük ezt az akadályt. Ráadásul volt amikor még személyesen is tiszteletüket tették nálunk a hivatal munkatársai, de természetesen minden alkalommal szabályosnak találtak mindent.
Cégünk törekszik megfelelni minden törvényi kötelezettségnek. Ennek alapja, hogy minden befizetésről ügyfeleink kapnak számlát és ezzel párhuzamosan természetesen a szolgáltatást is maradéktalanul biztosítjuk.
Fontosnak tartom elmondani, hogy cégünk közel nulla Forintból indult, gyakorlatilag a semmiből épült fel. Nem voltak 10-100 millióink, nem voltak kapcsolataink, semmilyen jelentős előnyre nem tettünk szert. Az nem nagy kunszt, ha van pénz mindenre és úgy épít valaki sikeres céget. Kezdőtőke nélkül igazán nehéz ez a feladat, csupán a befektetett mérhetetlen mennyiségű munkából és az ezzel megtermelt haszonból felépíteni egy céget. Gyakorlatilag ez történt és ez történik minden nap. Dolgozunk és apránként érik a munkánk gyümölcse. Lehet lassabban, de legalább tisztán, becsülettel.
2020 Decembere – Cégünk mérföldkőhöz ért, csatlakoztunk a BIX-re! Saját optikát építettünk ki a BIX MMR-be, így további bővítésre is lehetőségünk van és más BIX tagokkal közvetlen optikai kapcsolatot tudunk kiépíteni.
2021 Decembere – Energia válság minket is elért, a villamos energia díja 330%-al emelkedett, de ennek ellenére az elkövetkezendő hónapok alapján ügyfélszám nem csökkent, inkább növekedett. Lecseréltük a Cisco 6509-es eszközünket egy tizedét fogyasztó Arista eszközre.
2022 – Az év folyamán folyamatosan energia hatékonysági fejlesztéseket végeztünk. Több ezer kWh energiát spóroltunk meg havi szinten. A fejlesztések nem értek véget és ügyfeleinket is támogatjuk ebben!